BKG DSE-FASOR GYEPLABDA

A gyeplabda két, tizenegy fős együttes által játszott csapatsport, melyet füves pályán, annak hiányában pedig salakon, s újabban teremben is űznek. A játékosok – a jégkoronghoz hasonlóan – bottal kísérlik a kapuba juttatni a labdát a két, harmincöt percen át tartó félidőben.

Magyarországon az első gyeplabdázók a MAC (Magyar Athletikai Club) jéglabdázói (bandy) voltak, akik téli sportágukat nyáron ezzel a játékkal egészítették ki. Hazánkban 1908-ban rendezték a játék első bemutató mérkőzését, igaz, két bécsi együttes, a Wiener AC és a Konzuli Akadémia csapatai között. A sportágat az első világháború – megannyi mással együtt – elsöpörte, de az újrakezdést követően, 1918-ban megalakult az első, kimondottan ezzel a sportággal foglalkozó egyesület (Magyar Hockey Club) , amely hamarosan a kontinens legismertebb klubjai közé tartozott. Otthona a régi lóversenytér volt, s a játéknak Pesten ez lett az igazi bölcsője. A játékosok száma ugrásszerűen megnőtt, és sorra alakultak a gyephoki csapatok, a BHC, a BBTE, a Láng Gépgyár, az FTC, az Amateur HC. A válogatott 1925-ben szerepelt először nemzetközi tornán, Svájcban, az 1928-ban kiírt első magyar bajnokságot pedig a Magyar Hockey Club nyerte. Hat esztendővel később két osztályban már 14 csapat játszott a hazai bajnokságban. A nemzeti együttes részt vett az 1936-os, berlini olimpián, ahol legyőzte Belgium és az Egyesült Államokat is, majd kikapott Japántól és Indiától, így kiesett.

A második világháború után ismét nehezen tudott talpra állni a sportág. A szakosztályok feloszlottak, csupán az Építők és a BVSC maradt fenn, nem csoda tehát, hogy 1956-ban már a bajnokságot sem rendezték meg. Az újjászervezés 1957-ben az önálló szövetség létrehozásával kezdődött, s új csapatok alakultak: a Volánbusz, a Postás, a Kőbányai Sörgyár, a Budai Pedagógus, a Ceglédi Vasutas és a Gödöllő. A válogatott a világversenyeken sokáig nem vett részt, az 1970-es, brüsszeli Európa-bajnokságon azonban már ott volt.

Mi viszont lehetőséget kaptunk, hogy a kosárlabda után ebben a sportágban is maradandót tudjunk alkotni, így 2015-ben megalakult a BKGDSE-Fasor női gyeplabda csapata, mely már az első szezonjában óriási sikereket ért el. Tagjai gimnazista lányok. A legfiatalabb 14, a legidősebb 17, de a csapat magját 15-16 éves lányok alkotják. Többen közülük már néhány éve űzik a gyeplabda sportot, de vannak közöttük olyanok is, akik a csapat létrejöttének évében kezdték. A csapatban az összetartás erős, nem csak az eredményért, hanem egymásért is küzdenek a pályán. Hetente kétszer két órát edzenek. 2015/16-ban indultak az U18-as, és a felnőtt női Nemzeti Bajnokságban. Fiatal koruk ellenére nagy komolysággal és odafigyeléssel készültek a meccsekre. A csapat edzője Ferenczi Zsolt, segítője Dávid Lászlóné. A csapat további kispályás rendezvényeken is indult, és tarolt.

2016. február 14-én Faddon játszottuk első hivatalos U18-as mérkőzésünket. Csapatun egyből két meccset játszott a faddi sportcsarnokban. Az első meccset a Gerjen csapata ellen 4-2-re elvesztette. A lányok az első félidőben egy kicsit ijedten játszottak, és négy gólt kaptak. A második félidőre megnyugodtak, és kettő nullára megnyerték, de ez már kevés volt a végső győzelemhez.
A második meccset a Főnix csapata ellen 6-1-re megnyerték. Itt már bátran, összeszedetten játszottak, így az első győzelmünkre sem kellett sokat várni.

meccs előtti csapatkiáltás

mérkőzés előtti csapatkiáltás

Első szezonunkban a felnőtt és az U18-as csapatunk is bronzérmes lett a Nemzeti Bajnokságban. Több díj is nálunk landolt. Az év kapusa címet Bálint Andrea kapta. Illetve a mi csapatunkból választották az év felfedezettjét aki egy személyben az év játékosa díjjat is kiérdemelte: Domokos Zsófia. Ezen címek mellett hat játékosunkat meghívták az U18-as magyar válogatottba is: Domokos Zsófia Odett, Fehér Anna Viktória, Felföldi Anna, Orbók Réka, Tóth Zsuzsanna, Bálint Andrea Zita.

Az első csapatunk tagjai (akik az U18-ban és a felnőtt női bajnokságban is helytálltak): Domokos Zsófia Odett, Szabó Ditta, Szalay-Nagy Emese, Fehér Anna Viktória, Felföldi Anna, Márton Zsófia Enikő, Orbók Réka, Tóth Zsuzsanna, Bálint Andrea Zita, Hegedűs Krisztina, Feil Rebeka, Széll Szilvia Csenge, Blaskó-Daróczi Mira Johanna, Varga Virág Katalin. Felkészítőik: Ferenczi Zsolt és Dávid Lászlóné.

További információk csapatunk Facebook oldalán olvashatók.