2015-16 szezon

Az elmúlt két év sikervonalán tovább lépkedve a kimondott cél a feljutás volt. Nyáron három játékost igazoltunk NB1b-ből. Kovács Domonkos és Taga György a Honvédtól, míg Schweighoffer Balázs a Vasastól érkezett hozzánk.

2015-16_BKGDSE_man(-madaras+Kiss+Valackay)

Tóth Tamás | Kovács Domonkos | Taga György | Dohar István | Tasnádi Dávid (vezetőedző) | Madaras János | Czakó Tamás | Mike László | Kiss István (elnök)
Kokán Mihály | Havas Barnabás | Laczka István (csk) | Gáspár Attila | Schweighoffer Balázs | Nagy László
a képről hiányzik: Kis Gergő, Valaczkay Gábor

Álandósult a helyünk a tabellán, ismét a második helyet sikerült megszerezni a csoportban. Madaras János év közben távozott a csapattól, viszont Kis Gergely és Valaczkay Gábor az átigazolási szezon lezárása előtti utolsó pillanatokban átjöttek hozzánk. Jegyezzük meg, hogy idén a 2015-16-os évben mi szúrtuk el az év végét, két olyan vereség csúszott be, ami papírforma szerint nyerhető volt (Százhalombatta, és Dunaharaszti, utóbbi ráadásul hazai pályán, mely megszakította a 30 meccs óta tartó hazai veretlenségi szériánkat is), és akkor meglett volna az első hely is. Mindenesetre a csoport másodikként kerültünk be a rájátszásba. Az ellenfelünk a későbbi bajnok Debrecen lett. Két mérkőzésen, simán gyalogoltak át rajtunk, és így megintcsak feljutás nélkül zárult a szezon. Egy ezüst érem lett megint a vége. Tasnádi Dávid vezetőedző Debrecenben a mérkőzés után közölte, hogy kis időre befejezi edzői tevékenységét a klubnál, mert elfáradt. A klub vezetése elfogadta a lemondást, de Dávidot más területen további munkára kérték fel. Így marad a BKGDSE berkein belül.

 

2016. június 8-ai Facebook bejegyzésünket elérheted > IDE < klikkelve:

Egy korszak véget ért, avagy találgatások helyett íme a tények!
Idén év végén NB2-es csapatunk vezetőedzője lemondott. A klubvezetés és a játékosok kérésére marad a egyesületnél, ám kicsit más feladatok várnak majd rá a jövőben, de ezzel kapcsolatosan még zajlanak a megbeszélések. 
Az elmúlt 4 év számokban: 95 győzelem, 46 vereség. (2012-13 8 győzelem, 23 vereség; 2013-14 30 győzelem, 7 vereség; 2014-15 30 győzelem, 8 vereség; 2015-16 27 győzelem, 8 vereség).

“Négy csodálatos szezont tudhatok eddig magam mögött itt a Batyi család berkein belül, és remélem még jó néhány közös év van előttünk. Nagyon sokat tapasztaltam ez idő alatt, és rendkívül sokat köszönhetek a klubnak, a vezetőségnek, a játékosoknak, és a szurkolóknak. Kicsit elfáradtam, és úgy gondolom, hogy jobban fogok tudni segíteni a háttérből, mint felnőtt NB2-es vezetőedzőként (legalább is a közeljövőben biztosan, ami nem zárja ki, hogy valamikor újra vezetőedzőként dolgozzak tovább). Van amikor a klubérdeknek erősebben kell lennie, mint az egyén érdekének, és én most ezt gondolom jelen esetben is. Minden edzőt a csapata tesz azzá, ami. Ez velem sem volt másként, három ezüst, három év alatt, azt hiszem remek bizonyíték erre. A Batyi érdeke az előrelépés, a folyamatos fejlődés, bár számtalan sikert értünk el eddig is, de én úgy gondolom, újabb nagy lépés előtt állunk. Nem titok voltak megkereséseim, ám mindet visszautasítottam, mert szerettem volna a klub berkein belül maradni. Szerencsés eset, hogy a vezetőség is úgy gondolta, hogy folytassuk a közös munkát. Bár a részletek még kidolgozásra válnak, addig is megteszünk mindent, hogy a lehető legjobb ember kerüljön az edzői székbe. Köszönöm még egyszer mindenki támogatását, szeretetét és segítő szavait, csak is hálás lehetek a lehetőségért, amit kaptam 4 évvel ezelőtt…” – fogalmazta meg gondolatait Tasnádi Dávid.

További sikeres munkát kívánunk Dávidnak a jövőben!