Győztes búcsú a hazai pályától

Nb1/b-s lányaink hatalmas győzelemmel búcsúztak a hazai pályától, miután 65-58-ra legyőzték a Beac gárdáját.

Csütörtök este, foghíjas létszámban futottunk neki az utolsó előtti forduló meccsének, már abban a tudatban, hogy az utolsó két meccs eredményétől függetlenül a harmadik helyen fogunk végezni. Azonban így is szerettük volna kihozni a lehető legtöbbet a szituációból: nyögvenyelősen indítottuk a meccset, indiszponáltan, figyelmetlenül, fegyelmezetlenül játszottunk (12-12). Az első negyed végétől azonban sikerült kicsit összeszedettebben játszani, és a második negyedben mindkét oldalon beindult a pontgyártás (20-22). A félidőben csak két ponttal ment ellenfelünk, és bár a harmadik negyed megint kevésbé volt látványos, ám magunkat is meglepve tartani tudtuk az 1-2 pontos hátrányt, egál közeli eredményt. (43-46). Ugyan nem volt már igazán tétje a meccsnek, de mindkét csapaton érződött, hogy nyerni akar, ezért egészen izgalmas adok-kapok kezdett kialakulni.
A játék és a csapat képe alapján viszont egészen hihetetlen volt az, ahogy az utolsó negyedet lehoztuk. Hatalmasat harcolva, küzdve, kúszva-mászva minden labdáért, fantasztikus csapatmunkát mutattunk be az utolsó 10 percben. Elöl-hátul összeállt a játék, a fáradtság eltűnt, a győzelem reményében kiélesedtünk. Az utolsó negyedben mentálisan és fizikálisan is felőröltük az 5 A-csoportos játékossal felálló Beacot (22-12). A vége tehát 65-58 ide, az idei év egyik legszebb győzelmével, tökéletesen búcsúztunk a hazai pályától.
Hajrá Batyi!