Női Amatőr bajnokság III. forduló

Női Nb1/b 3. forduló

Október 13-án női csapatunk Győrbe látogatott az amatőr bajnokság 3. fordulójában.
A feldobás után nem sokáig kerülgették egymást a csapatok, nagy iram mellett felváltva estek a kosarak. Az ellenfél A-csoportos játékosainak nagy lendületét csak elvétve tudtuk megtörni, az első negyed végén 22-20-ra vezetett a Győr. A második negyedben aztán sikerült „megérkeznünk” a meccsbe, 11 ponton tartottuk a vendéglátókat, miközben mi 21-et szórtunk. A harmadik negyedet a BEAC elleni nyitómeccshez hasonlóan kiválóan kezdtük, koncentrált támadásokat vezettünk és jó befejezéseket választottunk. Az utolsó negyednek 43-60-as állásról futottunk neki. Azonban ekkor jött egy rövidzárlat, 1 perc alatt csináltunk -10 pontot, és az ellenfél Dombai vezérletével újból lőtávolon belülre került. Rendezni kellett a sorokat, de a végjátékban végül tudtuk tartani a nagyjából 10 pontos különbséget. Bár ezt a játékrészt a Győr nyerte (22-14), összességében 9 pontos győzelmet könyvelhettünk el (65-74). Ez az idegenbeli siker a későbbiekben még inkább felértékelődhet, mert a Győr agresszív fiataljai ellen egyik csapat sem mehet majd biztosra. A meccs krónikájához tartozik, hogy Suppán Anna orra közelebbi ismeretséget kötött Dombai Réka könyökével, így orrtörés miatt kis ideig nem számíthatunk bedobónk játékára.
Folytatás október 20-án: a Hepp-kupa 1. fordulójában az MTK-gárdájához látogatunk.
Hajrá Batyi!