Szoros mérkőzések, és felemás végkimenetel

csajok_BKGDSE_2016-oktober

2016. október 2-án vasárnap lányaink az utazás előtt már mosolyogtak.

Október 2-án vasárnap mindkét csapatunk játszott. A lányok Pécsre utaztak és a PINKK SE vendégeként léptek pályára. Jó mérkőzés volt. Más felfogásban készültek a lányaink Ronca vezetésével a múltheti nyitó fordulót követően, mert hát változtatni kellett a vereség után… A Pinkk csapatának kezdőötöse az NB1a-ban szereplő csapatból jöttek le, így komoly játékerőt képviseltek. Ennek ellenére egy nyitott végletekig ki-ki meccset vívtak a lányok, és talán kisebbfajta meglepetést okozva megszerezték idei első győzelmüket. “Kicsit szabadabbra engedtem a lányokat. Így sokkal kreatívabban mozogtak, és most már lassan kezdik is megismerni egymást. Ötletesebben játszottak ma, hogy nem volt annyira kötött a játék, mert nem ragaszkodtam annyira a figurákhoz, mint a múlthéten. Nagyon elégedett voltam a lányok játékával.” – mondta Rónaszéki Szilvia.

PINK SE – BKGDSE XX-XX (xx-xx; xx-xx; xx-xx; xx-xx) – kb. 8-cal nyertünk részletek hamarosan!

BKGDSE_UjpestMTA fiúk pedig megkezdték hazai pályán a 30 mérkőzésből álló NB2-es alapszakaszt. Első körben egyből a nyáron a legtöbbet invesztáló NB2-es csapattal találkoztunk. Az Újpest legendásan sok pénzért bevásárolt játékosokat a nyáron. NB1a-ból és NB1b-ből is több játékost igazoltak, így tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladat a legyőzésük. Mellettünk szólt, hogy aránylag ritkán kapunk ki itthon, és hogy mi is erősítettünk a nyáron. A sérülésből visszatérő ex NB1a-s Csabay Ádám, és a Kaszás rutinos centere Szeleczky István érkeztek a csapatunkhoz. Álmosan kezdte az újpest a mérkőzést így tudtunk kisebb előnyre szert tenni, amit az első félidő végére a vendég csapat le is dolgozott. A második félidőben jobban kezdtek a vendégek, mint mi. Így 8-10 pontos előnyt dolgoztak ki ellenünk, hasonlóan, csak fordított előjellel mint mi az első félidőben ellenük. A mérkőzés végére sikerült ledolgoznunk a hátrányt, és egy triplaparádéval sikerült lőtávolon belül kerülnünk, ám valahogy mindig szolgáltak válasszal, néha extra teljesítménnyel, és így nem sikerült teljesen utolérnünk őket. Az idő lejárt, és egy időn túli büntetővel 83-85-re nyertek. “Idény elejei formának ítélem a látottakat. Amit nagyon láttam, hogy nem volt lepattanónk és nem tudok más szót rá mondani a felfogásunk kicsit lekváros volt. Nem vállaltuk fel a test-test elleni harcokat. Vannak biztató jelek amikre építeni tudunk. Hosszú a szezon, igyekszünk arra figyelni, hogy ezt a sebességet megtartsuk, és ne üljünk le, akkor pedig nem lehet gond. Sőt még sokkal agresszívebben kell majd játszanunk a jövőben. Annak nagyon örülök, hogy ennyien kilátogattak, és nem is színházi közönség volt, tehát a hangjukat is lehetett hallani. A második félidőben, amikor hátrányból feljöttünk a nézők ott voltak mögöttünk, ezt köszönjük nekik, és várjuk őket legközelebb is.” – mondta többek között ezeket a szavakat Dobi Antal. A mérkőzés az alábbi linkre kattintva megtekinthető a 24-es körzet TV jóvoltából! Szakkommentátor: Tasnádi Dávid https://www.youtube.com/watch?v=Mfknol9YhoU&feature=youtu.be

Amennyiben szeretnél naprakész lenni egyesületünk életében, akkor kövess minket a FACEBOOK-on, aYouTube-on, illetve az Instagram-on