U11 forduló-dupla győzelem

Megszereztük első dupla győzelmünket U11-ben.

Az FKE Kőrösi csapatával kezdtünk a négycsapatos csoportban. Amiket gyakorolni tudtunk az elmúlt időben, abban lehetett látni fejlődést. Agilitásban, szabadlabdákban, lepattanókban és párharcokban még mindig többet várok a csapattól. Helyenként nagyon szépen indultunk, de a passzok itt még elmaradtak, sokat néztük a labdát a gyűrű és a társak helyett. Védekezésbeli hiányosságunkat, ami a labdavadászását, kiugrálást és a rossz helyezkedést jelenti, legtöbbször korrigálni tudtuk lelkesedéssel és pár játékos remek besegítéseivel is.

A magabiztos győzelemnek köszönhetően 3 óra pihenő várt ránk.
Kíváncsian vártam milyen hatással lesz ez a csapatra. A gyerekek természetesen focival és hasonlókkal szeretek volna pihenni a hátralevő mérkőzésre, amiről hellyel, közzel sikerült lebeszélni Őket.
A DMTK/B csapata nyerte a második mérkőzést így velük kerültünk össze a „csoportdöntőben”. A nem is oly régi csapattársunkkal, Kolossal megerősített Harasztiak kezdték jobban a meccset. Kolos elég erős első negyedet ment, az Ő pontjaira épült a játékuk. A második negyedben nagyobb fokozatra kapcsoltunk és egalizáltunk.
A harmadik negyedre cseréltünk az ötösökben, így védekezésben jobban meg tudtuk állítani Őket és egy közel döntetlen negyedet hoztunk. Így a végére maradt a döntés. Jól kezdtünk, de aztán hullámvölgybe kerültünk, szerencsére rövid ideig. A végén szerencsésebbek is voltunk és talán jobban koncentráltunk. Szépen küzdöttünk. Megszereztük a második győzelmet ezen a napon a gyerekek és a szurkolók nagy örömére. Így feljebb lépünk egy csoportot (?)

Mindenkit dicséret illet a csapatból, akik most nem voltak a keretben, Ők is szépen dolgoznak az edzéseken. Szokásomtól eltérően azonban szeretném kiemelni Bodor Vivit, aki fájdalmat leküzdve, mint később kiderült, két helyen törött ujjal hozta le a második meccset, úgy hogy ez meg sem látszott a játékán. Példás hozzáállás!

Ismét volt két bemutatkozónk Berci és Dóri személyében. Gratulálunk Nekik is első mérkőzéseikhez!