U14 fiú forduló – 2019.02.09.

Megkezdtük a regionális serdülő bajnokságot.

Ahogy a csapat fogalmazott: Idén még veretlenek voltunk. Első mérkőzésünk volt 2019-ben… J Az első meccs után is így maradt, a másodikon viszont elvesztettük időszakos „veretlenségünket”.

Az előző forduló szoros vereségét volt lehetőségünk kijavítani a Keresztúri SE csapata ellen. Döntetlenhez közeli első félidő után megléptünk, de szép lassan feljött ránk az ellenfél. Volt szíve a csapatnak, mindenki hozzátette, amit tud így be-be találva meg tudtunk tartani 5pontot az előnyből a meccs végéig. Amire készültünk azt nagyrészt sikerült megvalósítani. Ez sokkal nagyobb pozitívum, mint akár a győzelem. Szépen küzdöttünk, a pad is élt a játékkal. Akadt mindig olyan, aki előlépett és váratlan megoldásokkal jelentkezett be. Volt persze rengeteg hiba, de most tudtuk ellensúlyozni, a lelkesedésünkkel.

Következett egy jó 3 órás pihenő. Alkalmunk volt megnézni leendő ellenfelünket is. Látszott a csapaton az érdeklődés, készülés a következő meccsre.

Rövid periódusokra tudtunk itt már csak beleszólni a meccsbe. Voltak szép jelenetek, felvillanások, de jelentős sebesség különbség volt a csapatok között. Fizikálisan fölénk nőtt a TF csapata. A szuflával a koncentráció is fogyott, sokszor követtük el ugyanazokat a hibákat.