U11 Kenguru

Kenguru utolsó forduló

Lejátszotta kenguru csapatunk, utolsó mérkőzéseit. A tornának ismét az impozáns Tüskecsarnok adott otthont, ami főleg a gyerekek számára jelent nagy élményt.
Az első mérkőzést a ZSAK Pannónia csapata ellen játszottuk. Nem voltunk egy súlyban ellenfelünkkel. Méretes zakót mértek ránk. Gyakorlatilag az első negyedben eldőlt a találkozó (0-27). Ezután sem adtuk azonban fel. Becsületünkre szolgál, hogy a többi negyedben jobban tudtuk tartani az ellenfelet. Nem tudtak már olyan sok gólt dobni, mint az első etapban. A félidei büntetőknél hetet sikerült értékesíteni, ami nagyon jónak mondható. Ellenfelünk magabiztosan dobta a ziccereket, szépen játszottak és jól is védekeztek. Mi sajnos nagyon nehezen jutottunk el helyzetig, így nem sok esélyünk volt kosarakat szerezni. Küzdöttünk, ennyire futotta. A vége 19-66.
A következő mérkőzés az ELITE elefántokkal találkoztunk. A tét az volt, hogy milyen szájízzel tudjuk befejezni a bajnokságot. Szorosabb találkozónak ígérkezett és ennek megfelelően is indult. Az első negyedet ők hozták 3 ponttal. A második negyedben csak egyszer sikerült gólt szerezni az ellen 8 pontjával szemben. A félidei büntetőzést megint megnyertük (5-4). A második félidő viszont igen gólszegényen alakult, de jó hír, hogy megnyertük a negyedet (1-0). Az utolsó negyedben még próbáltuk ledolgozni a hátrányt, de a mai napon nem volt meg az a lendület, amivel ez sikerülhetett volna. 5-7-re buktuk a negyedet. Harcoltunk becsülettel, mindenki megtette a magáét. Emelt fővel jöttünk le a pályáról. 28-19-re veszítettünk.
Örülök, hogy a bajnokság második felében nem voltak létszámbeli gondjaink. Sok új és a korosztálynál fiatalabb játékos is be tudott mutatkozni a mérkőzéseken. A következő szezonra ez mindenképpen pozitívum.

Kenguru 7. forduló

Ahogy az előző heti gyermek fordulóban, most is hosszabb utazás várt a játékosokra ugyanis megint Újpesten szerepeltünk. Az utolsó előtti kör volt ez a kenguru bajnokságban. Két jó ellenféllel szemben veszítettük el mindkét mérkőzésünket.
Az elsőn a Gödi Sasok ellen játszottunk. A harmadik negyedet leszámítva, ami döntetlen lett, minden negyedet ellenfelünk nyert. Jól játszottak. Nálunk még nagyon látszott a „rutintalanság” de számomra pozitív volt minden új játékos teljesítménye, akik először szerepeltek mérkőzésen. A csapatot nagyrészt most azok a srácok alkották, akikkel az idei szezonban kezdtem dolgozni. Kevés ( 2-3 ) fordulóban vettek eddig részt. Szépen fejlődnek az edzéseken és mérkőzésről mérkőzésre többet mutatnak. Ellenfelünknél is akadtak fiatalabb játékosok, akiket tudtak a már kialakult különbségnél szerepeltetni. Ez a mérkőzés hasznosnak nevezhető, voltak ígéretes támadásaink, jó pár szép megmozdulás, de most egyelőre ennyire futotta.29-51 a végeredmény.
A második mérkőzésre sajnos elfáradtunk fejben. Ez leginkább a koncentráció hiányában mutatkozott meg. Nem is csoda, hiszen a két mérkőzés között alig volt szünet és így jóval hosszabbra nyúlik egy-egy ilyen forduló, mint a heti edzésidőnk összesen. Ezeket mind figyelembe kell vennünk mikor az esetleges vereségek okát, keressük. Jól és szorosan védekezett az ellenfél, amivel nehezen birkóztunk meg, sokat hibáztunk. Kevés alkalommal volt elég erőnk ahhoz, hogy igazán veszélyeztetni tudjuk az ellen gyűrűjét. Az Óbudai reménységek viszont jól használták ki helyzeteiket. Ők a látottak alapján nem idén kezdtek a kosárlabdával foglalkozni. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Sajnos nagyarányú vereséget szenvedtünk. 80-15 lett a vége.

Kenguru 6. forduló

Ismét a Tüskecsarnok szolgált otthonául az aktuális kenguru fordulónak. A jövő jegyében telt ez a nap, hiszen sok új, a korosztálynál fiatalabb játékos debütált csapatunkban. Nagy öröm volt, hogy 14 fővel tudtunk megjelenni. A srácok meglátásom szerint élvezték a mérkőzéseket, ami nagyon fontos. A koncentrációval volt a legfőbb gondunk, de ez ebben a korosztályban és helyzetben megszokott, hiszen rengeteg inger éri egy időben a gyerekeket.
Ennek ellenére is sikerélményünk lehetett az első mérkőzésen egy pontos győzelmet arattunk. A vasas lány csapata viszont könnyedén lépett túl rajtunk a második találkozón. Lássuk a részleteket.
A Móra Sasok csapata ellen döcögősen kezdtünk, sok helyzetünk kimaradt. Nehezen rendeződtünk vissza védekezésbe így 4-7 lett a negyed a javukra. A második negyedben 1 ponttal jobbak voltunk 3-2 ide. Támadásaink rendre kimaradtak, szerencsére ők is sokat hibáztak. Félidei büntetőknél hármat sikerült értékesítenünk. 10-11-ről indulhatott a második félidő.
Újabb két ponttal sikerült meglépniük ebben a negyedben így 12-15-ös hátrányból vágtunk neki az utolsó negyednek. A negyed elején rögtön faragni tudtunk két pontot a hátrányból. Izgalmas végjátékban aztán másfél perccel a vége előtt dobott kosarunkkal, egy pontos különbséggel sikerült diadalmaskodni. A lefújás után pár embert leszámítva a teremben szerintem senki sem tudta az eredményt így nagy öröm és meglepetés volt a csapatnak, hogy győztünk. 16-15 lett a végeredmény.
A mai nap második ellenfele a Vasas Bolhák csapata volt az egykori kiválóság Eördögh Edit vezetésével. A csupa lányokból álló csapat, szép dolgokat mutatva, sima mérkőzésen győzte le a BKG DSE fiat-lányait. De nincs miért szégyenkeznünk. Bátran játszott mindenki a csapatból. Sok új tapasztalatot szereztünk. Az egyénileg és csapatszinten is jobban védekező Vasas ellen sikerült több pontot dobnunk, mint az első mérkőzésen. A félidőben 5 játékosunk is betalált büntetőből, számos kísérlet pedig hajszálon múlott. 54-18 lett a végeredmény. Gratulálok Kempf Kristófnak születésnapja alkalmából, amit a meccs napján ünnepelt illetve a most bemutatkozóknak is: Szirtes Dominik, Lacatusu Reni, Janics Barna, Olajos Remig. Nekik első mérkőzésük volt ez ebben a korosztályban.

Kenguru 5. forduló

A BKG DSE legkisebbjeit az a megtiszteltetés érte, hogy a hétvégén a Tüskecsarnokban léphettek pályára a kenguru bajnokságban. Sajnos két vereséggel hagytuk el ezt az impozáns, de néha labirintusnak tűnő komplexumot. A mérkőzések után az egész csapatot nem találtuk a szülőkkel, más csapatok az edzőjüket zárták ki az öltözőből. Nagy örömömre szolgált, hogy idén talán először voltunk jelen tizenkét fővel.
Az első mérkőzésünkön a Zuglói Sasok 2004 csapatával játszottunk. Láthattunk szép dolgokat a csapattól, de összességében nem tudtuk veszélyeztetni ellenfelünk győzelmét.
Az első negyed vége 6-9. Álmosan kezdtünk, de az eredményen szerencsére ez még nem látszott meg. A félidő 10-18 oda. A szünetben picivel közelebb férkőztünk, hiszen négy büntetőt sikerült értékesítenünk a Zuglói Sasok egy találatával szemben. A harmadik negyedben még nyolc ponttal lépett meg az ellen (7-15). Az utolsó negyedben sok könnyű helyzetet engedélyeztünk nekik, rengeteg kihagyás volt védekezésben. Nem csoda így a 11 kapott pont. A támadó oldalon sem volt meg a lendület, helyzetekig is nehezen jutottunk, egy pontot tudtunk szerezni. A végeredmény 22-45.
Összegezve a látottak alapján, tudtunk előre lépni a játék egyes elemeiben, de teljesítményünkön meglátszik, hogy nem együtt készül a csapat, illetve a gyerekek nagy részének nincs még sok mérkőzés a háta mögött. Amiket edzésen tudunk gyakorolni abban abszolút látható a fejlődés.
A következő találkozó a ZSAKba macskák ellen volt. A csupa lányokból álló ellenfelünkkel szoros mérkőzést játszottunk. A végén Ők kerültek ki győztesen, de nincs okunk szégyenkezni.
Az első negyedben 14 pontot kaptunk, ami ebben a korosztályban soknak számít. Támadásban 8 pontot szereztünk, ezzel nem volt gond. A második negyedben döntetlen volt az állás 4-4. A félidei büntetőzésnél ismét jobbak voltunk az ellenfélnél, 5 dobást sikerült a helyére küldenünk. A szünetben 17-21. A harmadik negyedet ugyan csak 2 ponttal, de elbuktuk. A mérkőzés kimenetele tehát még nyíltnak volt mondható. Hat pontos hátránnyal mentünk bele a záró játékrészbe. A negyed harmadik és negyedik percében is sikerült eredményesnek lennünk, két pontra zárkózva így. A legvégén is megvoltak a helyzeteink akár a győzelemre is, de legalább hosszabbításra. Védekezésben jól dolgoztunk és szerencsések is voltunk. Sok labdát szereztünk. Nem tudtunk sajnos élni a lehetőségeinkkel, így a végén egy szabálytalanság után büntetőket dobhattak. A kettőből egyet sikerült pontra váltaniuk, amivel három egységre duzzadt a különbség. Egy perccel a vége előtt ez már soknak bizonyult. Igaz mi is dobhattunk két büntetőt, amivel még szorosabb lehetett volna, de elhibáztuk így maradt a három pont az ellenfél javára.
Szépen küzdött a csapat a végig, nem lehetett panasz rájuk. Néha elaludtunk védekezésben és volt, hogy többen védtük a labdás embert, amit a szabályok tiltanak. Akadtak azonban kifejezetten jó teljesítmények, főleg egyéni, de egyre többször csapat szinten is.
Gratulálok csapatomnak és az ellenfeleknek egyaránt!

Kenguru 2. forduló

November 23-án rendezték a kenguru kupa második fordulóját Csepelen. Az első mérkőzésen még kissé tartalékosan, de a másodikra kiegészülve sikerült két jó mérkőzést játszanunk. Bár győzelmekben nem, de szép megmozdulásokban gazdag játéknapot hagytunk magunk mögött.
Első ellenfelünk a KKS Boys csapata volt. Játékosaik jó képzettségi szinttel rendelkeztek, ezen felül akadt egy kiemelkedő játékosuk. Úgy gondolom az Ő játéka jelentette ezen a napon a különbséget a két csapat között. A 10 pontos vereségünk is ezt támasztja alá. A védekezésben az említett játékoson őrzésén kívül szépen oldottuk meg a feladatunkat a dobásokig mely után rendszerint támadó lepattanót szereztek és több alkalommal is próbálkozhattak dobással. A helyezkedésben és emberfogásban tudtunk előre lépni az előzőekhez képest. Támadásban fegyelmezetten és ügyesen teljesítettük, amit az öltözőben kértem és elfáradásunkig nem is akadt gondunk az oldal és alapvonali bedobásokkal. A csapatból többen is agilisan játszottak.

A második mérkőzésen kemény ütközetre számíthattunk az ELITE Rínók csapata ellen, akik mondhatni könnyen verték KKS Boys csapatát. Most először mi pihenhettünk a két meccs között és figyelhettünk soron következő ellenfelünket. Ezen a találkozón kiegészültünk a lány meccsről átérkező csapattársainkkal, így megerősödve frissen vártuk az összecsapást. Nagy tempót diktált az ELITE, magabiztosan értékesítették helyzeteiket, ha kihagyás volt védekezésbe. Képzett kisembereik nagy veszélyt jelentettek a palánkunkra. Szoros egészpályás védekezésünkkel sikerült megnehezíteni a dolgukat és lassítani tempójukat. Nem játszottunk alárendelt szerepet. Várakozáson felül teljesítettünk, a végére kicsit el is fáradtunk egyre több volt a hiba a helyezkedésben és az átadásokban. A lepattanókkal itt kevesebb gondunk akadt, mint a KKS ellen. A ránk jellemző módon jól küzdöttünk, harcosak voltunk. Gratulálok csapatomnak!

Kenguru

Kengurus csapatunk vasárnap délelőtt játszotta első két mérkőzését. A tavalyi csapatból hárman voltak jelen ebben a fordulóban, tehát a csapat többi tagjának első mérkőzései voltak ezek. Ennek ellenére nem voltunk megilletődve, bátran játszottunk.

Ellenfelünk az első mérkőzésen 7 fővel volt jelen, közülük többen már tavaly is részesei voltak a versengésnek és a mieinknél több “tapasztalattal” felvértezve egy sima mérkőzésen megérdemelten nyertek. Nálunk a legfőbb gondot talán a nagy izgalomból adódó koncentráció hiány okozta, ami védekezésben csúcsosodott ki. Rendszerint elfelejtettük melyik ellenfél játékost kell védenünk. Ennek következtében sok könnyű kosarat kaptunk. Legnagyobb pozitívum a küzdeni tudás és harcosság volt, amit mindig megkövetelek csapatomtól.

A második találkozóra melyet rögtön az első után kezdtünk már nagyjából összetudtuk szedni a védekezést. Így is sokat hibáztunk, nem találtuk az embert a védő oldalon de gyorsabban rendeződtünk vissza és egymásnak segítve kiküszöböltük a könnyű kapott gólokat. Támadásban az első meccsen és itt is az átadásokkal álltunk hadilábon. Pontatlan, ívelt passzainkkal sok labdát ajándékoztunk az ellenfélnek. A vége felé közeledve ezen is tudtunk javítani. A két hasonló tudású gárda közül mi kerültünk ki győztesen. A végeredmény 16-14 lett.

 

Picture 047 Picture 057 Picture 089 Picture 111

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!