Vereség a múlt heti rangadón

Két hete vasárnap csapatunk szoros küzdelemben maradt alul a Csata elleni rangadón az amatőr női bajnokság 13. fordulójában.
A meccs az őszi kupameccshez hasonlóan indult: szépen felépített, taktikus játékkal rukkoltunk ki, aminek az eredménye az első negyed végére 4 pontos vezetés lett (13-17). A második negyed is hasonlóan jól sikerült, sőt, tovább tudtunk szigorítani védekezésünkön (22-34).
Az igazi hideg zuhany a 3. negyed elején ért minket. Ugyan számítottunk arra, hogy az első félidőben kifejezetten indiszponáltan játszó Csata megpróbál magasabb fokozatba kapcsolni, sikerült teljesen lefagynunk, és nehéz megmondani, hogy a támadással vagy a védekezéssel voltak-e nagyobb gondok (a negyedet 23-5 arányban nyerték a hazaiak). A rendkívüli (és a nézővé avanzsáló játékvezetők által elnézett) fizikalitással az amúgy is szűkös rotációnk nem tudott megbirkózni, teljes volt a zavar a fejekben. Tizenkét pontos előnyünket leadva az utolsó negyednek 45-39-es állásról vágtunk neki.
Veszve még így sem volt semmi, s noha sikerült egyet-egyet villani, nem sikerült huzamosabb ideig fenntartani az „ellenállást”, a Csatának pedig rendre volt egy demoralizáló válasza ezekre a fellángolásokra (16-14). A vége így 61-53 a vendéglátóknak.
Sajnos nemcsak a meccs eleje, de a végjáték is az őszi kupadöntőét idézte, és az irányítással együtt a győzelem is kicsúszott a kezünkből. Az első kör lezárultával 11 győzelemmel és 3 vereségel tartjuk 3. pozíciónkat a tabellán, és pénteken (02.08.) az éllovas TF-hez látogatunk.
Hajrá Batyi!